
Doktor “Az-Agyam-Eldobom” Parnassus, és kilenc kicsi zokni
2010 március 16
Bocsássatok meg, de feltétlenül ki kell akadnom.
Ki kell akadnom azon, hogy a mozisok előre eldöntik, mi lesz sikeres, és mi nem. És amit sikertelenségre ítélnek, azt eleve be sem hozzák az országba. Vagy egyszerűen nincs pénz, és kiselejteznek pár filmet, ami mondjuk nem sima agyatlan akció, mert az megfeküdné szegény nézők gyomrát. Vagy talán tapasztalatból tudják, hogy meg sem éri?
Nem tudom, mindenesetre szomorú.
Speciel a The Imaginarium of Doctor Parnassus még be is került a magyar mozikba (csodával határos módon), mégis nagy esély volt arra hogy lemaradok róla, pedig nem túlzok: október óta vártam ezt a filmet. Hol adták? A fővárosban 5 nagyobb moziban (talán Cinema City), azon kívül pedig csak kis mozik kis termeiben, mint például Art terem meg ilyenek.
Debrecenben is csak az Apolló mozi Art terméig jutott (nulla reklám mellett az is csoda), így nem kevés aggodalommal ültem be rá. Ugyanis legutóbb a Ghost in the Shellt néztem ebben a teremben, és olyan művészi értelmezést kapott a lejátszás, mint akadások, elnémulás, és kisebb-nagyobb ugrások a filmben. A legnagyobb ugrással kapásból ki is maradt a virnyogós rész a közepén (amiért igazából hálás vagyok, akármilyen jó film, attól a virnyogástól egy idő után fülvérzést kapok).
Szerencsére(?) ilyen sikertelen filmet amúgysem szinkronizálnak le, így a feliratnak hála annál az 5 perc elnémulásnál sem maradtam le semmi fontosról.
A film határozottan tetszett. Főleg azért, mert nem akart mézesmázosan a nézők kedvéhez igazodni, nem “instant love”, hanem azt éreztem közben, hogy furcsa, szokatlan, más. Vegyes érzésekkel jöttem ki, részben emiatt, részben mert a végét nem lehetett érteni. (Más se nagyon értette, ez mégsem vesz le az értékéből)
Hogy én hogyan ajánlanám a saját szavaimmal?
Élt egyszer réges régen egy naív öregember, aki fogadást kötött az ördöggel. Nem is egyszer. Azóta vándortársulatával járja a világot, melynek tagjai: kamasz lánya, az önbizalomhiányos trükkmester, a nagyszájú apróság, és az akasztott ember. És a tükör, mely az emberi képzelet mélyére vezet…
Trailer:
Milyen pozitívumai vannak a filmnek?
- nem adja meg a szokásos amerikai szirupot (nem is amerikai, hanem brit film, lehet ez volt a baja a terjesztőnek)
- elgondolkodtat. Bár világmegváltó gondolatok nincsnek benne, nincs is rá szükség, manapság úgyis mindenki a világot akarja megmenteni.
- a rendező Terry Gilliam
- a főszerepet Christopher Plummer játssza. Neki állítólag rendes rajongótábora van.
- lányok, nem utolsó szempont, hogy ez Heath Ledger utolsó filmje. Szerencsére a képzelet-valóság ugrásokkal sikerült történetbe illően helyettesíteni más színészekkel, hiszen sajnos már befejezni nem tudta.
Egyébként a beugró színészek is körberajongott szépfiúk: Johnny Depp, Jude Law és Colin Farell. (Ezt főleg azért írom, mert manapság a “ki” legalább olyan fontos szempont a filmeknél mint a “hogyan”) - az Ördög haláli egy figura, kedvenc karakter lett
- az apróság (Verne Troyer) szintén jól el lett találva a szókimondásával és magabiztosságával (meg azzal, hogy simán használja bárki lábán a botját, hogy nyomatékot adjon mondandójának)
Negatívumok?
- Nem igazán lehet érteni a végét
- …?
Több nem jut eszembe, de legfeljebb majd később pótlom.
És hogy lássuk, hogy mi az, ami ezzel szemben nagy felhajtással megy a mozikban:
- Villámtolvaj – ennek már a trailerje is egy rossz vicc. Egyrészt meg sem nézném, másrészt hallottam mástól is, hogy khm… nem valami jó.
- Valentin nap – ehh, tömény szirup. És a szerelmibánatos kisfiú persze nem hiányozhat innen sem.
- Farkasember – AKCIÓ! MISZTIKUM! CG-ÁTVÁLTOZÁS!
- na és persze amiben töketlen, málészájú vámpírfiúkák vannak, az mindig nagy siker
A többit nem kommentálom, lusta vagyok még a trailerjeiket is végignézni. Nem azt mondom, hogy mind rossz, de miért rosszabb ezeknél a Parnassus?
És hogy mi van a zoknikkal?
Csak az, hogy nem tudtam még megemészteni azt sem, hogy Magyarországon nem adták le a mozikban a 9 című filmet. Á, csak Tim Burton… Nem vártam el tőle, hogy legyen olyan jó, mint Shane Acker rövidfilmje, ami alapján készült (a trailer alapján amerikaiasodott) de mindenképpen szerettem volna vásznon látni. Így más mód után kell néznem.
Az emlegetett rövidfilm, nálam 10/10:
Tanács: ha teheted, mindenképp nézd meg a Doktor Parnassust, megéri!
A 9-et mi is nagyon vártuk, de csak nem jött sehol… Végül letöltöttük felirattal (bár nem sok beszéd hangzik el benne).
A Parnasszust én is szeretném megnézni, főleg az ajánlód után.
A magyar mozihelyzet pedig tényleg siralmas…
Örülök, hogy bejött az ajánló, pedig szerintem nem is sikerült olyan jól.
Mármint pont most olvastam egy jobbat, igaz, az inkább elemzés volt, én meg nem akartam spoilerezni. Meg legalább egyszer meg kéne néznem, hogy egyes részeit helyrerakjam magamban.
A 9 amúgy milyen lett? Nem lett túl hálivúdi?
Szerintem a 9 hozta a kisfilm szintjét, nekem nagyon tetszett.
) Bár kissé akciódúsabb lett, de ez nem ártott neki.
biztos jó film lehet ez a Doctor Parnassus. Régebben már láttam egy előzetest, már akkor tetszett. csak aztán nem volt reklám és fogalmam sem volt, mikor a vetítik…:(
Na igen, az első adásról én is lemaradtam.
Az volt a szerencse, hogy mondták, hogy így márciusban újra lesz műsoron.
De ha valaki nem célirányosan keresi a filmet, akkor csak maximum véletlenül sikerülhet megnéznie.